[krónikus májbetegségek krónikus vesebetegségben szenvedő betegeknél]

a máj morfológiai és funkcionális integritása létfontosságú az emberi egészség szempontjából általában, valamint a vesebetegek számára. Bármely krónikus májbetegség végül májelégtelenséghez vezet. A májenzimeket rutinszerűen mérik a májfunkció felmérésére veseelégtelenségben vagy anélkül. Az aminotranszferázok standard referenciaértékeinek alkalmazása a májbetegség kimutatására kevésbé hasznos krónikus dialíziskezelésben részesülő betegeknél. Egyes kutatók azt javasolták, hogy a májfunkciós tesztek érzékenységének növelése érdekében a dialízises betegek körében az aminotranszferázok alacsonyabb “normál” értékeit kell elfogadni. A májbiopszia hasznos lehet a májbetegség aktivitásának és súlyosságának felmérésében, különösen krónikus vírusos májbetegségek esetén. A legszélesebb körben használt pontszámok az Ishak (6 pontos skála) és a METAVIR (4 pontos skála). A krónikus vesebetegséghez kapcsolódó legfontosabb krónikus májbetegségek a hepatitis B és C. a vesebetegség számos típusát felismerték: vegyes krioglobulinémia, membranoproliferatív glomerulonephritis, membrán nephropathia és polyarteritis nodosa. Minden olyan betegnél, akit először diagnosztizáltak az említett jellemzők bármelyikével, szerológiai és molekuláris vizsgálatokat kell végezni a hepatitis B és/vagy C kimutatására. Korlátozott információ áll rendelkezésre a HBV-vel összefüggő vesebetegségek kezeléséről. A nem randomizált vizsgálatok arra utalnak, hogy az antivirális terápia előnyös lehet glomeruláris betegségben vagy vasculitisben szenvedő betegeknél a HBV miatt. A Hepatitis B és C Horvát Nemzeti irányelvei szerint vírusellenes szerrel történő kezelés ajánlott krónikus vesebetegségben szenvedő betegek számára, különösen azok számára, akik a veseátültetés várólistáján szerepelnek. A kezelés típusára és időtartamára vonatkozó döntés a virémia és a májbetegség biokémiai és szövettani aktivitása alapján történik. Jelenleg számos vírusellenes gyógyszert alkalmaznak a hepatitis B kezelésére: pegilált alfa-2a interferon és nukleot(z)id analógok. Az analógok kiválasztása genetikai gáton és rezisztencián alapul. A rezisztencia kialakulásának valószínűsége sokkal nagyobb a hosszan tartó kezelés során, több mint 1 év. Ennek elkerülése érdekében a rendszeres ellenőrzések kötelezőek. Az első ellenőrzés 12 hetes kezelés után ajánlott a kezeléssel szembeni lehetséges elsődleges rezisztencia kimutatására. A mai standard ellátás a pegilált alfa-interferon és ribavirin kombinációjával történő kezelés. Mindkét gyógyszer szérumkoncentrációja emelkedik károsodott vesefunkciójú betegeknél. Az adagot a glomeruláris filtrációs sebességnek megfelelően kell korrigálni. Pegilált alfa-interferon-kezelés nem javasolt olyan betegeknél, akiknél a glomeruláris filtrációs ráta kevesebb, mint 15 mL/perc és a ribavirin kevesebb, mint 50 mL/perc. A legújabb bizonyítékok arra utalnak, hogy az alkoholmentes zsírmájbetegség a krónikus vesebetegség fokozott előfordulásával és előfordulásával jár. Az alkoholmentes zsírmájbetegségre vonatkozó jelenlegi kezelési ajánlások a súlycsökkentésre és a metabolikus szindróma bármely összetevőjének kezelésére korlátozódnak. A májcirrhosis bármely krónikus májbetegség végső stádiuma. A halálozás a Child-Turcotte-Pugh pontszámmal értékelt cirrhosis stádiumától függ. A legrosszabb prognózis C fokozatú cirrhosisban szenvedő betegek, amelyeket figyelembe kell venni a terminális vesebetegségben szenvedő betegek veseátültetés kezelésére történő értékelésekor.