Miért bukik meg a politikai baloldal a helyi mozgalmakban?

Ha a párt felismeri, hogy a változás alulról, a mozgalmak alternatívteremtő képességének kiépítésének és bővítésének folyamatából származik, amelyet kísérleteznek az általam a mozgalmak aktivitásának túlmutató zónájában, akkor a politikának is előképesnek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a hatalmon lévő baloldalnak láthatóvá kell tennie azt, amit az alulról már javasolnak és tapasztalnak. Ez nem azt jelenti, hogy’ tanulunk ‘ a mozgalom alternatíváiból, hanem hogy elősegítsük egy olyan kollektív értelem kialakulását, amely alternatív politikai formákat hozhat létre. Ez azt jelenti, hogy hagyja, hogy a mozgásban lévő társadalom kormányozzon. Ez nem csak egy megfelelő fordítás, hanem az egyetlen olyan fordítás, amelyről azt lehet mondani, hogy része a szakpolitika közös kialakításának. Anélkül, hogy elköteleznénk magunkat a jelenben a jövő előrejelzésének konkrét folyamataival, az erre a célra létrehozott heterotopikus terekben, és figyelembe véve az előformálási folyamatot körülvevő küzdelmeket, a politika együttes felépítése vagy eszköz marad a mozgások deradikalizálására, vagy csupán egy szószó.

az autonóm küzdelmek alapvető célja az állam és a civil társadalom közötti megkülönböztetés leküzdése. Marx szerint “az emberi emancipáció csak akkor lesz teljes, ha a valódi, egyéni ember magába szívja az elvont állampolgárt… és ha saját hatalmát társadalmi erőként ismeri el és szervezi úgy, hogy ezt a társadalmi hatalmat többé nem választja el magától, mint politikai hatalomtól” (Marx 1978 46).

könnyebb mondani, mint csinálni? Túl na XXIII? Túl utópisztikus, romantikus vagy megvalósíthatatlan? Ma a középszerűség uralkodik, az alagútlátásunkat (amit nekünk bemutatnak) valósággá redukáljuk. A reménnyel legyőzhetjük a középszerűséget, elhatárolhatjuk az új realitásokat, a politikai lehetőségek nyitott frontjait és a túl merészkedést. A hatalmon lévő baloldalon múlik, hogy az autonóm mozgalmak cselekedeteit inkább politikai, mint társadalmi jellegűnek, és inkább központi, semmint annak a politikailag fontos elemnek tekintsék, mert a mozgalmak már így gondolják, és a szervezetek alternatív formáit kutatják. Az állam ezeknek a gyakorlatoknak egy részét át tudja alakítani politikává, de amit remélünk, azt nem lehet teljes mértékben a valóságba átültetni, mert ismeretlen, és amint konkrétvá válik, már nem lesz remény. Ezért beszélek ‘konkrét utópiákról’, mert bennük van a’ még nem’. A még nem az, ami minket keres a csodálatos. A radikális remény túlmutat az állami intézmények formáin, és valami olyan felé tol, amit még nem tudunk megmagyarázni, de ami helyesnek tűnik. Ezt tartsuk meg. Ne dobjuk el ilyen gyorsan. A baloldali politikában a remény konkrét politikája felé való elmozdulás, amelyet a latin-amerikai ‘rózsaszín dagály’, a Syriza és a Podemos ‘vezetőitől’ vártunk, nem valósult meg. Talán az ilyen jellegű vezetés ösztönzése nem a megoldás (nem is beszélve a fehér és a férfi vezetésről). Lehet, hogy az állam nem lehet a radikális változás építésze, hanem csak közvetítő a remény alulról szervezésének művészetében.