noradrenalin újrafelvétel-gátló
3.2.1 autizmus spektrum zavar
az atomoxetin egy noradrenalin újrafelvétel-gátló. Jou, Handen, and Hardan (2005) egy egymást követő esetsorozatról számolt be, amelyben 20, 6-19 éves ASDs-ben szenvedő gyermek vett részt. A CGI-I és a szülő-kész CPR-ket használták a változás monitorozására, miközben az atomoxetint felfelé titrálták (végső adag 43,3 mg/nap). A CPRS-en, az alanyok statisztikailag szignifikáns javulást mutattak a magatartásban, hiperaktivitás, figyelmetlenség, tanulási alskálák; A pszichoszomatikus és a szorongás nem változott. A 20-ból tizenkettőt (60%) válaszadónak minősítettek; egy gyermek súlyos hangulati ingadozások miatt abbahagyta az atomoxetint.
Arnold et al. (2006) kettős-vak, placebo-kontrollos, keresztezett vizsgálatot végzett az atomoxetinről 16, 5-15 éves ASDs-ben szenvedő gyermeknél. Minden kezelési állapot 6 hétig tartott (3 hetes titrálás, majd 3 hetes fenntartás), és minden gyógyszerállapot között 1 hét gyógyszeres kezelés nélküli kimosódás volt. Néhány egyidejű gyógyszer megengedett; A résztvevők 38% – A állandó adagot kapott noncatecholaminerg vagy nem béta-blokkoló szerből. Az atomoxetint naponta kétszer 1,4 mg/ttkg/nap maximális dózisig titrálták. Három gyermek korán abbahagyta, egy az atomoxetin-kezelés alatt, kettő pedig a placebo-állapot alatt. A szülőjelentési skálákon kívül az alanyok teljesítményét három kognitív feladat alapján értékelték, amelyek értékelték a figyelmet, a memóriát és a munkához való alkalmazást (matematikai problémák). Az eredmények azt mutatták, hogy (1) az atomoxetin szignifikáns előnyt élvez az ABC hiperaktivitás és a szociális elvonás alskáláján, (2) javult a pillanatnyi figyelmetlenség és a hiperaktív/impulzív (de nem ellentétes) alskálák értékelése, és (3) nincs változás az RBS-R-en.kilenc alany reagált (a CGI-I-ben 1 vagy 2, az ABC hiperaktivitás 25% – os csökkenése) az atomoxetinre, négy pedig a placebóra. Az egyik résztvevőnek súlyos AE-je volt az atomoxetin során, amikor agresszív viselkedés miatt kórházba került (ez egybeesett a ziprasidon koterápia csökkent adagolásával). Az atomoxetin esetében a következő mellékhatások szignifikánsan nagyobb gyakorisággal jelentkeztek: gyomorpanaszok és/vagy émelygés/hányás, fáradtság és versenyző szív. A pulzusszám szignifikánsan magasabb volt az atomoxetin állapotban, mint a placebo. Egyéb mellékhatások, amelyek nem különböztek szignifikánsan a csoportok között, az étvágycsökkentés és az ingerlékenység/hangulatváltozások voltak, amelyek négy gyermeknél újonnan alakultak ki, és három esetben romlottak az atomoxetin szedése során. A kognitív teljesítményváltozók egyike sem mutatott javulást az atomoxetinnel. A szerzők megjegyezték, hogy a keresztezés kialakítása potenciális korlátozás volt, a hatás némi látszólagos átvitelével a második fázisba azoknál az alanyoknál, akik először kaptak atomoxetint.
Posey et al. (2006) atomoxetin monoterápiával végzett nyílt vizsgálatot 16 gyermeknél, akiknek ASDs-je és nonverbális IQ-ja 70 felett volt. 8 hét alatt az atomoxetint napi 1, 4 mg/ttkg-ig titrálták a klinikai válasz alapján. Jelentős javulást figyeltek meg a tanár által értékelt ABC hiperaktivitás alskálán; a szülők úgy értékelték, hogy a gyerekek jelentősen javultak a sztereotip viselkedés, a hiperaktivitás és az ismétlődő beszéd alskálák tekintetében. A pillanat alatt mind a szülők, mind a tanárok úgy értékelték a gyerekeket, hogy javultak a Figyelmetlenségben, a hiperaktivitásban/impulzivitásban és (csak a tanárok) az ellenzéki dacos viselkedésben. A szociális érzékenységi skálát a kezelés nem befolyásolta szignifikánsan, és a gyerekek nem mutattak jelentős változást a Conners folyamatos Teljesítményfeladatában, a figyelemfelkeltés mértékében. A minta háromnegyede legalább “sokat javult” a CGI-I-n 8 hetes kezelés után. Két alanynak ki kellett esnie az ingerlékenység miatt. A vizsgálat során bármikor előforduló leggyakoribb mellékhatások gyakran átmenetiek voltak: szedáció (75%), ingerlékenység (38%), csökkent étvágy (44%), hasi diszkomfort (19%), álmatlanság (19%) és hányás (19%).
Troost et al. (2006) leírta az atomoxetin nyílt, ellenőrizetlen vizsgálatát, amelyet 12, 6-14 éves gyermeknél végeztek ASD és ADHD tünetekkel. Az IQ 70 alatti IQ-val és/vagy görcsrohamokkal küzdő gyermekeket kizárták. A vizsgálat 10 hétig tartott, és az adagot 0, 5 és 1, 8 mg/ttkg/nap tartományban titrálták. Az eredménymérések közé tartozott a klinikus által értékelt ADHD minősítési skála (ADHD-RS), a CPRS-felülvizsgált (CPRS-R) és az ABC. Az ADHD-RS nagyon nagy ES 2,30-at mutatott, míg a szülő által kitöltött értékelés viszonylag kicsi volt (ES = 0,65 a CPRS-R hiperaktivitás alskálán, 0,63 a CPRS-R ADHD Indexen és 0,44 az ABC hiperaktivitás alskálán). Öt alany esett ki az AEs miatt. Mind a hét teljesítőt és két nem teljesítőt sokat vagy nagyon sokat javítottak. A leggyakrabban jelentett mellékhatások az anorexia (83%), az ingerlékenység (75%), az alvászavarok (58%) és az álmosság (33%) voltak.
Charnsil (2011) 12 autista rendellenességgel és ADHD-val rendelkező gyermeket vontak be egy 10 hetes, nyílt atomoxetin-vizsgálatba. A dózis 18-60 mg/nap volt (ami 0,8–1,2 mg/kg/nap-nak felel meg; átlagosan 0,98 mg/kg/nap). Három gyermek esett ki az AEs (hasi diszkomfort és ingerlékenység) miatt az első 2 hétben, és az elemzett minősítési skála adatai kilencen alapultak, akik befejezték a vizsgálatot. Az ABC szülői besorolása nem mutatott hatást egyetlen alskálára sem. A klinikus CGI-I besorolása jelentősen javult (öt alany), minimálisan javult (három alany), és nem változott (egy alany). A kilenc kitöltőnél a leggyakoribb mellékhatások a csökkent étvágy (56%), az álmatlanság (33%) és a kedélyesség (33%) voltak; természetesen a lemorzsolódók bevonása csak rontaná ezt a képet. A szerző arra a következtetésre jutott, hogy az atomoxetin viszonylag hatástalan lehet súlyos autizmusban.
Zeiner, Gjevik, and Weidle (2011) nyílt vizsgálatot végzett atomoxetin monoterápiában 14, normális IQ-val rendelkező, 7-17 éves fiúban. Az adagolást az 1.héten 0, 5 mg/kg/nap adaggal kezdték, ezt követően pedig 1, 2 mg/kg/nap adaggal. Az ADHD tüneteit mind a klinikus/szülő, mind a tanár értékelte ADHD-RS. Két résztvevő 3, illetve 8 héten esett ki az elviselhetetlen AEs miatt. Az Intent-to-treat elemzések jelentős javulást mutattak a klinikus és a szülő által értékelt ADHD-RS Figyelmetlenségén és Hiperaktivitásán/Impulzivitásán. A tanárok értékelése jelentős javulást mutatott a Figyelmetlenségben, de a hiperaktivitásban/impulzivitásban nem. Hat résztvevőnek (43%) legalább “mérsékelten javult” CGI-I besorolást kaptak (ami ebben a tanulmányban 2 pontnak felel meg). A leggyakoribb mellékhatások a hányinger (36%), fejfájás (36%), gyomorfájás (21%), ingerlékenység (21%) és álmosság (21%) voltak.