perkután vertebroplasztika analízise-egy prospektív vizsgálatot
a perkután vertebroplasztikát először 1987-ben vezette be Galimbert és Deramond, egy francia idegsebész és radiológus, a csigolya hemangiomák “alternatív” kezeléseként . A technika egy akril Anyag, Poli-metil-metakrilát (PMMA) injekciójából áll a patológiás gerinctestben. Amikor ennek az eljárásnak a nagy potenciálja nyilvánvalóvá vált, indikációi kiterjedtek az oszteoporotikus vagy különböző etiológiájú csigolyák összeomlására, valamint az elsődleges és ismétlődő csigolya neoplazmára. Ma az intervenciós neuroradiológus alapvető technikai eszközévé vált a gerinc fájdalmas szindrómák kezelésében.
vizsgálatunkban 26% – uk férfi, 74% – uk nőbeteg volt, átlagéletkoruk 52,65 (13,1) volt (20-69 év). Minden betegnél közepes vagy súlyos hátfájás jelentkezett. A helyi érzékenység volt a leggyakoribb panasz, amelyet 20 (40%) betegnél észleltek. A járási nehézség 10 (20%) betegnél volt jelen. Szenzoros hiányt és húgyhólyag érintettséget figyeltek meg 8 (16%) és 3 (6%) betegnél.
a vizsgálatunkban szereplő 50 beteg közül 11 betegnél (22%) volt vertebrális hemangioma, 36 (72%) osteoporotikus/traumás összeomlás, 3 (6%) pedig rosszindulatú etiológia (myeloma multiplex) miatt csigolya-összeomlás.
az eljárás előtti képalkotás során a csigolyatest minden esetben érintett volt, és a leggyakoribb csigolyák a D12 volt 11 betegnél (22%), majd az L1 10 betegnél (20%).
a vertebroplasztika útja és a fájdalom enyhülésének mértéke közötti összefüggés az injektált cement mennyisége és az unipedicularis kontra bipedicularis megközelítés alapján
a perkután vertebroplasztikát általában bipedicularis megközelítéssel végzik a jobb elváltozás kitöltése érdekében. De az unipedikuláris megközelítésnek számos előnye van. Kevésbé időigényes, kevesebb komplikációval jár. Az unipedikuláris megközelítést azonban kissé nehezebb használni, mint a mellkasi gerinc kétlábúját, tekintettel a mellkasi régióban a pedikulák viszonylag kis méretére .
Kim et al. leírt egy módosított unipedicularis megközelítést, amelyben a tű oldalirányú szögezését javasolták. Összehasonlították a technikát kétlábú megközelítéssel. A középvonalon átívelő elváltozásokat az esetek 96% – ában érték el, mindkét gerinc felén átlagosan 77% – os kitöltéssel. A klinikai kimenetelben nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a bipedicularis útvonalhoz képest. A szerző úgy véli, hogy ez az oldalirányú megközelítés jelentősen biztonságos, kevés az idegi sérülés kockázata .
mind az 50 eljárást transzpedikuláris úton és laterális megközelítéssel hajtottuk végre. 6 (12%) eljárást hajtottunk végre bipedicularis megközelítéssel és 44 eljárást (88%) unipedicularis megközelítéssel. A bipedicularis injekciót akkor alkalmazták, amikor az első injekció után nem sikerült kielégítő töltést elérni. Vizsgálatunkkal statisztikailag szignifikáns különbséget találtunk Az unipedicularis vagy a bipedicularis eljárásokban injektált cement mennyiségében, nagyobb mennyiségű cementet injektáltunk bipedicularis megközelítésben.
a bipedicularis megközelítésből származó fájdalomcsillapítás mennyisége az unipedicularis megközelítéshez képest, valamint az injektált cement mennyisége jelentéktelennek bizonyult (p = 0,4) a fájdalom enyhítésében.
szövődmények
a vertebroplasztika fő kockázata a cementszivárgás lehetőségével függ össze a prevertebrális és paravertebrális vénás plexusban, a gerincvelő kompressziójának vagy a tüdőembólia kockázatával .A tromboembóliás szövődmények arányát jelentősen csökkentette a megnövekedett kezelői készségek és a sűrűbb cementek használata, és most a szövődmények aránya 0,5–1% körül van .
számos tanulmány kimutatta, hogy a cement szivárgása az intervertebrális lemeztérbe és a paravertebrális lágy szövetekbe gyakori és szinte mindig tünetmentes volt .
kilenc olyan betegünk is volt (18%), akiknél a cement meghosszabbodott a IV lemeztérbe, de tünetmentesek voltak, hosszú távú szövődmények nélkül.
egy vizsgálatban a cement szivárgását a korongba 5 (25%) 20 betegnél találták meg, egyiküknek sem volt komplikációja . Hasonlóképpen, más sorozatokban enyhe PMMA szivárgást figyeltek meg a lemeztérbe, epidurális zsírés paravertebrális vénák 20-ban (38%) 52 vertebroplasties; a szivárgások csak 5 vertebroplasties-ban voltak tünetesek . Ezek a szerzők azt sugallják, hogy az enyhe PMMA szivárgást, ha nem tüneti, nem szabad komplikációknak tekinteni; ezenkívül nincs közvetlen kapcsolat a PMMA szivárgás sebessége és a csigolyatest kompressziójának súlyossága között.
egy vizsgálatban azt javasolták, hogy a tű elhelyezése a csigolya középső részén csökkentse a cementszivárgás kockázatát, ezáltal megelőzve a szövődményeket .
egy másik tanulmányban különböző tényezőket értékeltek, amelyek megtarthatják a cementszivárgás alacsony sebességét, például a PMMA használatát, amely gyorsan polimerizálódik, és csökkentheti az extravazációt. A PMMA folyékony konzisztenciája növeli az extravazációt. Az elégtelen polimerizációt a pulmonalis embolizáció fő kockázati tényezőjeként vonták be, amely egyes sorozatokban végzetes volt .
a második fontos tényező a cement befecskendezésének térfogata. Kevés szerző Korrelált komplikációkkal a túlzott PMMA injekcióval, míg mások nem találtak összefüggést .
tanulmányunkban Nem találtunk összefüggést a befecskendezett cement mennyisége és a szövődmények előfordulása között, de a cement folyékony konzisztenciája minden bizonnyal több szivárgást eredményezett, mint kevesebb folyékony cement befecskendezés; továbbá, ha szivárgás van, jobb várni egy ideig, mielőtt újra befecskendezné, ami megszilárduláshoz és kevesebb további szivárgáshoz vezet.
Kyung et al. azonban az epidurális szivárgás nagyobb előfordulása, ha nagyobb mennyiségű cementet injektálnak osteoporotikus törésekbe . Az injekció beadása során általában átmeneti vérnyomáscsökkenést figyeltek meg, amelyet az értágításnak tulajdonítottak, amely állítólag a metil-metakrilát toxicitás következménye .
vizsgálatunkban technikai szövődményeket tapasztaltunk az esetek 26% – ában, a cement extravasációja formájában a paravertebrális vénás plexusba két betegnél (4%). Az IVC mellékfolyóinak epidurális szivárgását és a kontraszt vénás kiterjedését egy-egy betegnél (2%), az intervertebrális lemeztér kitöltését pedig kilenc betegnél (18%) figyelték meg, míg egy betegnél a cementkeverék tünetmentes kiterjedése volt a pulmonalis arteria ágakba.
klinikai szövődményeket az esetek 24%-ában észleltek (2 fő és 10 kisebb szövődmény), ebből 2 betegnél (4%) voltak olyan súlyos szövődmények, mint a paraaesthesia, bizsergés és zsibbadás a kétoldali alsó végtagban, amelyeket 7 napos követés során, beavatkozás nélkül enyhítettek. Tíz betegnek (20%) voltak kisebb szövődményei, mint például a helyi duzzanat és érzékenység, amelyre fájdalomcsillapítókat és antibiotikumokat írtak fel 7 napig, majd a duzzanat és érzékenység alábbhagyott.
fájdalomcsillapítás és aktivitási pontszám vertebroplasztika után különböző patológiákban
a különböző esettanulmányokban és vizsgálatokban leírtak szerint a fájdalomcsillapítás az eljárás után átlagosan 24 órával várható. Jelentős vagy teljes fájdalomcsillapítást mutattak ki az osteoporotikus kompressziós törésben és hemangiomában szenvedő betegek 90% – ánál, valamint a csigolya metasztázisban és myelomában szenvedő betegek 70% – ánál ; azonban nem találtunk összefüggést a csigolya patológia típusa és a fájdalom vagy aktivitás enyhítésének mértéke között (a p érték jelentéktelen volt > 0.05)
fájdalomcsillapítás és aktivitási pontszám vertebroplasztika után azonnal, a 7 napos követés és a 3 hónapos követés után
a 24 betegből álló sorozatban, Boschi et al. jelentős fájdalomcsillapítást talált 8 betegnél 24 órán belül.10 betegnél a fájdalom 5-6 nappal a műtét után, 6 betegnél pedig 2 hét után eltűnt (mellkasi gerinc lokalizáció). A következő 4-9 év posztoperatív időszakát követően nem rögzítették a fájdalom megismétlődését. A fájdalom súlyosságának átlagos mértéke a műtét előtti 8,40-ről 0,85-re 1 hónappal a műtét után csökkent (p < 0,001) .
Cyteval et al. tanulmányukban megállapították, hogy a fájdalmas osteoporotikus összeomlás miatt kezelt betegek 75% – ánál azonnali (24 órán belül) fájdalomcsillapítás történt.
vizsgálatunkban összehasonlítottuk az eljárás előtti és utáni pontszámokat párosított t teszttel. Nyolc betegnél (16%) a tünetek klinikai javulása volt az eljárás napján. A többi betegnél nem volt jelentős javulás.
a követés hetedik napján három betegnél (6%) volt teljes fájdalomcsillapítás, 14 betegnél (28%) enyhe fájdalomcsillapítás, míg 33 betegnél (66%) nem volt javulás a fájdalom és az aktivitás mértékében a skálák alapján számítva. A statisztikai számítás során az átlagos preoperatív fájdalom pontszám 7,3 1,2 (SD) volt, a posztoperatív fájdalom átlagos pontszáma pedig a követés hetedik napján 5,7 1,1(SD) volt, 0,06 p értékkel, ami statisztikailag jelentéktelen volt (p < 0.05 szignifikánsnak tekinthető), ami arra utal, hogy a követés hetedik napján nem volt szignifikáns fájdalomcsillapítás az eljárás után, ami ellentétes volt a fent említett vizsgálattal, amely a maximális fájdalomcsillapítást írja le betegek 5-6 nap után. Az átlagos aktivitási pontszám p értéke 0,11, illetve 0,15 volt, ami jelentéktelen volt, ami arra utal, hogy nem volt szignifikáns aktivitás-csökkenés, és a beteg továbbra is fájdalomcsillapítókat szedett fájdalomcsillapításra (9.táblázat).
a 3 hónapos követés során 46 betegnél (92%) volt klinikai enyhülés a fájdalom és az aktivitás terén, míg 4 (8%) nem enyhültek a tünetek. A statisztikai számítás során az átlagos preoperatív fájdalom pontszám 7,3 1,2 (SD) volt, a posztoperatív fájdalom átlagos pontszáma pedig a 3 hónapos követés során 2,4 1 (SD) volt. A fájdalom pontszám, az aktivitási pontszám és a gyógyszeres pontszám p értéke 0,004, 0 volt.003, illetve 0,004, amelyek statisztikailag szignifikánsak voltak (p < 0,05 szignifikánsnak tekinthető), ami arra utal, hogy a klinikai tünetek jelentősen enyhülnek a 3 hónapos követés után.
a vizsgálatunkban részt vevő betegek egyikében sem észleltek késleltetett szövődményeket.
a vertebroplasztika hatékonysága közötti szignifikancia korreláció a betegeknél a fájdalom időtartama alapján
vizsgálatunkban összefüggést vizsgáltunk a fájdalom időtartama között a beteg az eljárás előtt volt, valamint a vertebroplasztika utáni fájdalomcsillapítás mennyisége. A hetedik napon és a 3 hónapos követés során azt találtuk, hogy azoknál a betegeknél, akiknél a fájdalom időtartama kevesebb, mint 12 hónap volt, a vertebroplasztika után nagyobb volt a fájdalom enyhülése és az aktivitás jelentős növekedése (csökkent morbiditást jelent) (p érték < 0,05, szignifikáns), mint azoknál a betegeknél, akiknél hosszú ideig tartó fájdalom jelentkezett > 12 hónap (p > 0,05, jelentéktelen).
tehát a fenti megállapításokkal arra a következtetésre jutottunk, hogy a fájdalom krónikusságával a vertebroplasztika hatékonysága a fájdalom csökkentésében, ezáltal az életminőség javításában csökken. Bár nem végeztek nagy vizsgálatokat a vertebroplasztika hatékonyságával kapcsolatban a fájdalom időtartama alapján, hogy alátámasszuk eredményeinket. Megfigyeltük azt is, hogy a társult radikuláris fájdalommal járó betegek a vertebroplasztika utáni fájdalom enyhülése jelentéktelen volt (az átlagos fájdalom pontszám p értéke 0,5, jelentéktelen) a radikulopátia nélküli betegekhez képest (p < 0,001).