[proximális humerus törés sebészeti kezelése]
a vizsgálat célja: a vizsgálat célja a proximális humerus törések kezelésére szolgáló alternatív sebészeti módszerek orvosi szempontjainak összehasonlítása volt specifikus indikációkban (két – és háromrészes törések).
anyag és módszerek: Prospektív, randomizált vizsgálatot végeztek a proximális felkarcsont két – és háromrészes töréseinek sebészeti kezeléséről a Hradeci Egyetemi Kórház Sebészeti Tanszékén, a Kr. A.-ban, 2006 januárjától 2010 januárjáig. A vizsgálatba olyan betegeket vontak be, akiknek proximális felkarcsonttörése műtéti kezelésre javallt. A vizsgálatba való felvétel kritériumai a következők voltak: tájékozott beleegyezés, AO töréstípusok A2, A3, B1 vagy C1, 18 és 80 év közötti életkor, valamint a betegek megfelelősége. A kizárási kritériumok között szerepelt nyílt törés, kapcsolódó sérülés (AIS . 2), nyitott növekedési lemezek, vagy a beteg egészségi állapota, amely korlátozná a műtét mértékét. Két csoportot hasonlítottak össze. Az egyikbe azok a betegek tartoztak, akiket a minimálisan invazív osteosynthesis zifko módszerével kezeltek intramedulláris K-huzal behelyezéssel (MIO csoport), a másikba (ORIF csoport) olyan betegek tartoztak, akik nyitott redukción estek át szögstabil osteosynthesis segítségével Philos lemez (Synthes, Svájc). A betegeket egy számítógépes program segítségével randomizálták a csoportokba, amely megkönnyíti az összehasonlított csoportok homogenitásának fenntartását. Az eljárás minden betegnél a lezárt boríték módszerén alapult.
eredmények: az ORIF csoport 28 betegből állt. Átlagosan 27,2 hét (9-72) telt el, hogy visszanyerjék a felső végtag normális működését. A végső CM pontszám 86,6% (64-100%) volt az egészséges végtaghoz képest. Kiváló és jó eredményeket értek el a betegek 89% – ánál; a szövődményeket 39% – uknál regisztrálták. A MIO csoportba 27 beteg tartozott. A törések mindegyikben begyógyultak. A normál felső végtagi funkció átlagosan 21,4 héten (13-36) állt helyre. Az utolsó CM pontszám 87 volt.5% (52-100%) az egészséges végtaghoz képest. Kiváló és jó eredményeket értek el a betegek 89% – ánál, és komplikációk alakultak ki a betegek 33% – ánál.
következtetések: az eredmények statisztikai értékelése a párosítatlan t-teszt alkalmazásával nem mutatott szignifikáns különbséget sem a funkcionális eredményekben, sem a szövődmények számában a két csoport között. Az egyetlen szignifikáns különbséget az operatív időkben találták(117 perc, illetve 72 perc az ORIF és a MIO csoportokban). A végtagfunkció visszanyeréséhez szükséges időbeli különbség (27 és 21 hét) statisztikai szignifikancia marginális szinten volt. Mindkét módszerrel a kiváló és jó eredmények 89% – át sikerült elérni, és hasonló számú betegnél volt komplikáció (11 és 9).